A könyv részletes rövid bemutatása (sajtóanyag)

Magyarország eddigi legnagyobb helyi pénz könyve

dr. Bánóczy János Népi pénz a közösségekért

Magyarország legnagyobb helyi pénz könyve, a világban és Magyarországon már létező, sikeres és kudarcos regionális és helyi pénzek tanulságainak részletes elemzésével! https://nepipenz.wordpress.com

banoczy-nepi-penz-elso-boritoMagyarországon már komoly magyar nyelvű irodalma van a csereköröknek és a helyi pénzeknek, azonban még nem született egy összefoglaló mű, amely egyben tárgyalja mind a gazdasági, pénzügyi környezetet, létrejöttük, okait, mind a megvalósíthatásukból származó előnyöket és hátrányokat.

Ennek a hiánynak a pótlására 2016. decemberében megjelent egy új, 350 oldalas könyv, a Bánóczy János Népi Pénz a Közösségekért, melynek ára 5250 Ft (plusz postaköltség, vagy személyes átvételre is lehetőség van), megrendelhető az infoban46@gmail.com email-címen a szerzőtől, Bánóczy Jánostól.

A könyv 48 oldalas betekintési lehetőségű, szabadon megosztható kivonata az alábbi scribd (tinyurl.com/hpkkonyv), slideshare, issuu oldalakon is olvasható vagy letölthető doc formátumban és pdf formátumban

Ebben a cikkben közöljük a könyv rövid tartalmát, rövidített tartalomjegyzékét, valamint kiemelt részeket a bevezetésből és a helyi pénzek tényleges, gyakorlati bevezetésével foglalkozó fejezetéből.

I./IV. Röviden a könyv tartalma:

Az 1. fejezetben először a pénz fogalma, története és a társadalomra gyakorolt hatása kerül kifejtésre, majd megpróbálom bemutatni, hogy kik, mikor és hogyan deformálták el a pénz információtartalmát és ezzel hogyan szívják el a többség erőforrásait.

A 2. fejezet a pénzhelyettesítőkről szól, ahol a kezdetektől Silvio Gesellen keresztül a máig bemutatásra kerül a különböző pénzhelyettesítők szerepe a gazdasági folyamatokban. Akik már mélyebben foglalkoztak a témával, azoknak az első két fejezet ismétlés jellegű, kihagyható, bár valószínűleg ők is találnak benne újdonságot.

A 3. fejezet a különböző Népi Pénzek külföldi és hazai példáit mutatja be interjúkon keresztül és a jelenleg működő Népi Pénzekről kevésbé ismert leírásokat tartalmaz. A 4. fejezet ezek közös ismérveit foglalja össze.

Az 5. fejezet tárgyalja a cserekörök és a helyi, illetve regionális utalványok megvalósíthatóságát, annak feltételeit, kiemelten foglalkozva a magyar viszonyokkal, így a 4. és 5. fejezet az indításhoz és a működtetéshez szükséges főbb elveket, gyakorlati módszereket foglalja össze, ezért ezek minden érdeklődőnek ajánlottak, bár egyes részei alkalmanként mélyebb közgazdasági, statisztikai ismerteket is igényelnek.

A 6. fejezet a szövetkezeti elvek és gyakorlat ismertetése mellett próbát tesz a Népi Pénzek és a szövetkezeti mozgalom összekapcsolására és elsősorban a helyi utalványt bevezetni szándékozóknak szól, de a nem szövetkezeti formában működőknek is érdekes lehet.

A 7. záró fejezet a főbb tanulságok rövid összefoglalása után néhány elgondolkoztató, – szerintem – izgalmas problémát vet fel és a végére betettem a könyvben előforduló idegen szavak szótárát.

Bővített kivonatok ezen az aloldalon: https://nepipenz.wordpress.com/bovitett-fejezetreszletek

II./IV. A könyv rövidített tartalomjegyzéke:

  1. rész – A pénz és A Népi Pénzek
  2. fejezet a pénz és szerepe (21. oldal)
  3. fejezet Népi Pénz Típusok (67.)
  4. fejezet külföldi és hazai Népi Pénzek bemutatása (95.)
  1. rész – A Népi Pénzek gyakorlata
  2. fejezet A Népi Pénzek közös vonásai, megvalósíthatósága (177.)
  3. fejezet A Népi Pénzek gyakorlati kérdései (207.)
  4. fejezet Népi Pénz és a Szövetkezetek (271.)
  5. fejezet Záró gondolatok (335.)

Bővített tartalomjegyzék az alábbi aloldalon: https://nepipenz.wordpress.com/beleolvasok

III./IV. Bevezetés (részletek)

banoczy-nepi-penz-hatso-boritoNem én állítom, de én is úgy hiszem, a világ problémái mellett foglalkozni kell azzal is, hogy a magyarság mély válságban, végveszélyben van. Az okok szerteágazóak, külön könyv kellene elemzésükhöz. Ha változtatni akarunk és híven őseink tetteihez ismét életképessé akarjuk tenni népcsoportunkat, cselekednünk kell.

Talán még nem késő. Nem kívánok receptet adni ehhez, pusztán egy lehetőséget mutatok be a sok közül, ami alkalmas a minket sújtó negatív hatások legalább részbeni ellensúlyozására. Sok mindent elölről kell kezdenünk, újra kell tanulnunk. Ezek közül talán a legfontosabb a közösségben való gondolkozás és a pénz helyes használata, felhasználása. Figyelni kell a jó példákra, kezdeményezésekre, amelyek közül számomra kiemelkedik az alsómocsoládi Rigac, amelyet a mintegy 350 fős kis faluban indítottak útjára. Amire már most felhívnám a figyelmet, az az, hogy kevés a jónak látszó (helyi pénzes) ötletek elindítása, a kurucos roham. Legalább olyan fontos a hosszú távú fenntarthatóság, különben nemcsak összeomlik a rendszer, de még károkat is okozhat. A „helyi pénz”-zel sokan foglalkoztak, foglakoznak ma is, bár a 2007-ben indult válság utáni lendület megtörni látszik.

Ez a könyv azért is született, mert szeretném, ha a szervezésre és a megvalósításra alkalmas emberekhez eljutva, segítséget nyújtana önöknek ahhoz a nagy feladathoz, ami előttük áll, ha komolyan szeretnék és hajlandók is munkálkodni azon, hogy a magyar emberek visszataláljanak régi értékeinkhez a jelenlegi „konzumidiótizmus” helyett, amely egyrészt pazarló, másrészt véget akarnak vetni annak, hogy a jelenlegi csere- és pénzügyi folyamatok fennmaradása mellett megtermelt javaink, gazdasági eredményeink jelentős része külföldi kézbe kerüljön. Ehhez a gazdaságot kell(ene) rendbe hozni, visszatalálni az egészséges önellátáshoz, ahol ez megvalósítható és értelmes. Ennek az útja a hajdan jól – néha nem kielégítően, de mégis – működő közösségek újbóli, magasabb szintű megszervezésén keresztül vezet.

Mivel a témában sok mű született – elsősorban külföldön – és nem kívántam feltalálni a spanyolviaszkot sem, ezért nagymértékben támaszkodtam néhány, pontosabban három, általam a könyv írásakor alapvetőnek tekinthető műre.

A könyvben felhasznált forrásmunkák közül a következő hármat kell kiemelnem:

Időrendben az első Thomas H. Greco, Jr.: New Money for Healthy Communities (Új pénz az egészséges közösségekért) című, a témában alapműnek tekinthető, 1999-ben megjelent könyve.

A másik forrásmű, amire támaszkodtam: Bernard Lietaer, Margrit Kennedy† és John Rogers „People Money – The Promise of Regional Currencies” (Népi pénz –regionális valuták ígérete) című, 2012-ben megjelent könyve, aminek felhasználásával – remélem – sikerül néhány jól működő külföldi helyi utalvány legfontosabb jellemzőit is bemutatni (külföldi utalvány kibocsátókkal személyes interjúk készítését több dolog is akadályozta, amik között talán a legfontosabb a megfelelő mélységű nyelvtudás hiánya, így nem vállalkozhattam a világ különböző tájain működő, a témában érintett vezetőknek személyes felkeresésére Dél-Afrikától Észak- és Dél-Amerikáig, Európán keresztül Ausztráliáig).

Ez a két könyv magyarul még nem jelent meg, így az idézetek általam készített nyersfordítások, amelyek – úgy vélem – komoly mértékben segítenek a felmerülő problémáknak az érdeklődő olvasókkal való megértetésében és esetenként a várhatóan felmerülő kérdésekre a helyes válaszok megadásában.

A harmadik forrásmű, Szendrő Szupi József „KÖR Kézikönyv”című, 1999-ben közreadott munkája, ami az angolszász országokban elterjedt LETSystem típusú rendszerekre épül és egyedülálló részletességgel dolgozta fel a cserekörök problematikáját és véleményem szerint méltatlanul került ki a téma iránt fogékony közönség érdeklődési köréből.

Ebből a három könyvből így sok külföldi tapasztalatot és megoldást tudtam beépíteni. Azon­ban ezek átvételénél oda kell figyelni arra, hogy ezeket magyarítani kell, azaz adaptálni a ma­gyar társadalmi-gazdasági-kulturális viszonyokra és nem – „jó magyar szokás szerint” – gondolkozás nélkül átvenni bármelyiket, csak azért, mert az „nyugati”, bár sok ötlet különösebb módosítgatás nélkül, egy az egyben átvehető, sőt át is kellene venni, és meg kellene valósítani – csak jól kell őket kiválasztani. Így elsősorban arra kell ügyelni az alkalmazni szándékozóknak, hogy azt találják meg, ami átvehető, de elutasítsák mindazt, ami a magyar viszonyokkal, gondolkozásmóddal, szokásokkal nem összeegyeztethető.

A hivatalos közgazdaságtan kétféle pénzt ismer. Az angol Douthwaite közgazdász (Richard Douthwaite: The Ecology of Money, Green Books, 1999) a pénztípusokat a következőképpen osztályozta:

  1. Kormányzati Pénz (Government Money) – a pénz egy kis százalékát bankjegyek és érmék, illetve számlapénz formájában hozza létre a kormány.
  1. Banki Pénz (Banking Money) – a legtöbb pénzt, amit használunk, magánbankok hozzák létre, amikor hiteleket kínálnak magánszemélyeknek és vállalkozásoknak kamat – valójában hatalmas profit – ellenében.
  1. Népi Pénz vagy Az Emberek Pénze (People Money) – ezeket a pénzeket közösségek, vállalkozások hozzák létre. A Népi Pénz nem törvényes fizetőeszköz, ami azt jelenti, hogy nem használható tartozások rendezésére bíróságon, vagy állami adók fizetésére, de emiatt még nem törvénytelen. Ezek “maszek” pénzkibocsátások, amik egy természetes határon belüli olyan közösségben forognak, ahol sajátos pénzügyi szabályokban egyeztek meg.

Az első két pénztípus függőségi piramist teremt. A harmadik a Népi Pénz, amit cserekörök és helyi utalványok testesítenek meg, összefüggő hálózatok felbukkanását ösztönzik, amelyek hiányoznak a magyar gyakorlatból. A kétféle cseretípus együttes kezelése érdekében a továbbiakban a Népi Pénz, mint összefogó megnevezés fog szerepelni, ami – véleményem szerint – jól kifejezi mindkettő lényegét.

Az elmúlt évszázad során sokféle típusa, megvalósítási formája alakult ki a Népi Pénznek, hordozva egyedi tulajdonságokat és általánosítható jellemzőket. A Népi Pénz koncepciója új lendületet és hitelességet adhat a megújulásra, és segíthet azoknak, akik késztetést éreznek követni az első kezdeményezők nyomait, hogy tanuljanak tőlük, majd egymástól is és gyakran a kihívásokból, a tapasztalatokból.

IV./IV. Egy fejezetrészlet

Ez a fejezetrész a Népi Pénz a Közösségekért könyv „II. rész – A Népi Pénzek gyakorlata, 5. fejezet – A Népi Pénzek gyakorlati kérdései” c. részéből származik. A könyv összes további fejezetéből is találhatóak terjedelmes kivonatok az alábbi oldalon: https://nepipenz.wordpress.com/2016/12/24/kivonatok-minden-fejezetbol

Egy helyi utalvány indítása

A helyi és regionális utalványok indításánál a ki és a hogyan kérdésekre ugyanazok az elvek vonatkoznak, így ezek a 4. fejezetben már szerepeltek, de „ismétlés a tudás anyja”.

Ki indítsa és hogyan?

A helyi utalvány bevezetését elméletileg bárki kezdeményezheti, magánszemély, civil szervezet, önkormányzat, vagy akár maga az állam is. Mindegyikre van példa. Az egyetlen kiin­dulási kritérium: a bevezető személy vagy szervezet hiteles legyen a közösség szemében.

Mivel a szervező személye, és annak adottságai alapvetően meghatározzák a helyi utalvány sorsát, ismételjük meg az elvárásokat egy Népi Pénz szervezőjével szemben a 4.4. alfejezetből:

A.) Legyen elkötelezett a rendszer megváltoztatására.

B.) Tudjon a célokra összpontosítani.

C.) Könnyedén éri el a megalakulást.

D.) Meg tudja osztani a munkát.

E.) Meg tudja fogalmazni az értékeket.

F.) Alkalmazzák azokat az elveket, amik hasznosak a csoportnak.

F.) Mozgósítja a kihasználatlan forrásokat.

H.) Integrálja a meglévő struktúrákat.

I.) Hálózatot épít.

J.) Egyszerűsíti, amit egyszerűsíteni lehet.

K.) Óvatos az innovációval.

L.) Ösztönzi az embereket a fejlődését.

M.) A határain belül marad.

N.) A legjobb gyakorlatot modellezi.

O.) Igyekszik a már kialakult szabványokat alkalmazni.

P.) A megfelelő technológiát használja.

Q.) Igyekszik megtartani az egyensúlyt minden területen.

R.) Képes kezelni a belső kapcsolatokat.

S.) Nagy figyelmet fordít a külső kapcsolatokra.”

A jó szervezők a felsorolt tulajdonságok jelentős részével általában rendelkeznek, mondhatni, ezek természetesek számukra. Viszont aki nem rendelkezik a legtöbbjével, az hiába lelkes, ne akarjon elindítani egy helyi utalványt, keresse meg inkább a megfelelő, a követelményeket nagyrészt kielégítő embert és próbálja meg rávenni egy induló csoport szervezésére és vezetésére.

A működtetés alapfeltételei

Szintén idézzük fel az ideális helyi utalványhoz szükséges kritériumok, amelyek szerepeltek már a 4. fejezet 2. alfejezetében, amik nélkül nem működtethetők a közösség hasznára:

A.) Nyerő-nyerő helyzetet képviseljen minden résztvevő számára.

B.) Legyen jól szervezett, kölcsönös társadalmi előnyökkel.

C.) Legyen szakmailag működő.

D.) Legyen átlátható a felhasználók számára

E.) Legyen demokratikusan kormányzott.

F.) Legyen pénzügyileg fenntartható.

G.) Tartalmazzon forgásösztönzést.

A működtetési feltételek közül – önkényesen – kiemelem a szerintem mai magyar viszonyok között a legfontosabbat, a demokratikus működést. Nemcsak a működés szempontjából fontos, hanem nevelési okokból is. Az embereknek tanulnia kell a valódi demokrácia szabályait ahhoz, hogy valóban dönteni tudjanak az őket érintő sorsdöntő kérdésekben. Ehhez gyakoroltatni kell velük, hogy ne a szavaknak, csak a tetteknek higgyenek. Erre pedig kiválóan alkalmas a Népi Pénz bármely formája, ha megfelelően szervezik.

A működtetés egyéb feltételei

A.) A forgalmazott áruk minősége

A helyi utalvány használatából származó előnyök kihasználhatóságának egyik lényeges feltétele, hogy a helyben előállított áruk és szolgáltatások minőségileg legalább olyan jó legyen, vagy inkább még jobb, mint a máshonnan érkezőké.

Például, egy multinál előállított kenyérnél, vagy péksüteménynél nem nehéz egy helyi kis pékségben jobb minőségűt, tartósabbat, kevesebb – finoman fogalmazva – adalékanyagot (dagasztássegítőt, puffasztót, stb.) tartalmazót előállítani, ami drágább lehet valamennyivel, viszont nem tartalmaz kemikáliákat.

Egy rossz minőséget nyújtó szolgáltató veszélybe sodorhatja az egész rendszert, mivel a rossz hír gyorsan terjed, és rosszakarók mindig akadnak mindenhol.

B.) A helyi utalvány és az oktatási/nevelési segédanyagok

A helyi utalvány széleskörű használata tudatosságot igényel. A tudatossághoz tudás kell, esetünkben a pénzügyi rendszer, az azt mozgató mechanizmusok ismerete. Az összejöveteleken rendszeres képzést kell tartani, amihez nagy segítséget nyújtana egy profi, didaktikai szempontokat is figyelembevevő oktatási anyag megléte. Egy ilyen anyag kidolgozása egy országos szervezettől lenne elvárható, ha létezne egy ilyen szervezet.

Mivel a helyi utalványoknak már létezik egy szervezete, a „Helyi Pénzek Szövetsége”, esetleg célszerű lenne ezt felhasználni úgy, hogy minden létező cserekör bejelentkezne ide és egy vezetői találkozón megbeszélnék a közös teendőek, a közös költségek előteremtésének lehetőségeit, módjait (esetleg létező, a témára vonatkozó hazai és EU-s pályázatokra való jelentkezés feltételeit és a jelentkezéshez szükséges adminisztrációs lépéseket – elsősorban a pályázatkészítést), gyakorlati megvalósítását, szponzorok szerzésének lehetőségeit és módjait és mindent, ami a fennmaradásukhoz és a továbblépésükhöz szükséges.

A nyugati szervező, fejlesztő intézeteket is megkeresheti egy ilyen szervezet és ők már kidolgoztak ilyen jellegű anyagokat, amiket várhatóan ingyen átadnak, csak adaptálni kell őket a magyar viszonyokhoz. Az oktatási anyag elkészítéséhez rendelkezésre állnak a témával foglalkozó egyetemi, főiskolai oktatók, és ha pénzt is sikerül szerezni, az egész szervezési folyamat felgyorsítható.

C.) A megjelenés formája

A Magyarországon megjelent helyi utalványok mindegyike „papírpénz”, ezért eddig csak nyomtatott helyi utalványról volt szó, azonban a napi gyakorlatban egyre elterjedtebbek a készpénzkímélő fizetési rendszerek, az elektronikus és a kártyás fizetés. Bár az 1.4.2. fejezetben leírtak miatt (és lennének további indokaim is) nem vagyok a „modern” banktechnika híve, az emberek megkedvelték az új banki „lehúzó” eszközöket (kártyadíj, tranzakciós díj, díj a díjért, …), ezért tranzakciós „költségcsökkentőnek” tekintett hatása miatt sokan ebben látják a jövő útját.

A kártya működtetése komoly infrastruktúrát igényel, mind technikailag, mind informatikai szempontból. Véleményem szerint, becsatlakozni bármely bank kártyás rendszerébe – a működtető szoftverek rendszerébe – komoly informatikai beruházást igényel és a hardver eszközökért bérleti díjat kell fizetni „piaci” körülmények között. Ez egy szabadáras termék, jogilag szabályozatlan, tehát a kártyát elfogadó bank tetszése szerint emelheti a használati díjat. Okot pedig mindig találna rá. Csak zárt közösségben, vagy már nagy utalványforgalom esetén érdemes kártyás megoldáson gondolkozni.

Emellett – bár a papírpénznek több évszázadra nyúló hagyományai vannak – elfelejtkezünk az érmékről, pedig évezredekig az érmék domináltak a fizetőeszközök között. Érmét egy helyi önkormányzat is sokszorosítani tud, például megfelelő alumínium ötvözetből és egy nyomóminta előállítási költsége a bonyolultsága miatt olyan magas, hogy a helyi forgalom viszonylag kis tétele miatt valószínűleg nem éri meg a hamisítása.

D.) A forgalmazás módja

A nyomtatás költségei sem olcsók, azonban az átváltóhelyek, azaz az utalványforgalmazási infrastruktúra kiépítése és fenntartása hosszútávon esetenként szintén költséges lehet, mert például egy 30-50000 fős városban, ha mindössze egy helyen van utalványváltó, a messzebb lakóknak komoly motiváltság, vagy nagy haszon biztosítása szükséges a rámozduláshoz.

Ha viszont kevés az átváltóhely és a működése is időleges, jelentős mértékben hátráltathatja az utalvány használatának terjedését. Alapvető feltétel, hogy azokon a helyeken, ahol sűrű a gyalogos forgalom, vagy kedvelt turistahely, legyen reggeltől-estig nyitva tartó és jól kiplakátozott váltóhely. Érdemes esetleg a bankfiókokat, egyes üzleteket bevonni a rendszerbe.

E.) Bevezetés a gyakorlatba

Ahhoz, hogy az emberek megismerjék és hozzászokjanak a használathoz, közel kell vinni hozzájuk. Egy egyszerű, szinte csak szervezést igénylő megoldás a következő:

Szinte minden településnek van legalább heti piaca. A szervezők, vagy az önkormányzat felállít egy saját standot, felvásárol a környékről „kurrens” terményeket, termékeket és feltű­nően kiplakátozza, hogy ott csak helyi utalványért lehet vásárolni. Az árai hasonlóak, mint a többi árusé. Mellette, vagy nem messze tőle nyit egy váltóhelyet, ahol 10-20%-kal több helyi utalványt ad a beváltóknak.

Vesztesége nem keletkezik, mert a piaci árusok nyeresége is minimum 20%, különben nem árusítanának. A fogyasztói többlet helyi utalvány kedvet csinál a használathoz és lehetővé teszi külön marketing nélkül az megismertetését. Ha ügyesen csinálják a szervezők, egy ilyen piaci árusítás üzemeltetése nyereséggel is járhat.

A rendszerben résztvevő vállalkozások is nyithatnak helyi utalványban fizetett díj ellenében standot legalább részben helyi utalványra történő árusítás feltételével és ekkor már komoly forgalom bonyolódhat le.

De kiterjesztheti „cserekörré” is, ha a szervezők megengedik, hogy bárki standot nyisson és a helyfoglalási díjat helyi utalvánnyal fizeti, valamint vállalja, hogy portékáját is helyi utalványért árusítja. Ötletek sokasága szükséges a gyakorlatban.

Bármi ilyen szervezése csapatmunka, ami a szervezés mellett szakszerű irányítást is igényel. Természetesen akkor fejt ki igazán pozitív hatást, ha ez rendszerré válik. A jó működtetéshez elengedhetetlen önkéntes segítők bevonása, akiket – ha kell – helyi utalvánnyal lehet fizetni.

Bővített fejezetrészletek a https://nepipenz.wordpress.com/bovitett-fejezetreszletek oldalon!

A könyv 48 oldalas betekintési lehetőségű, szabadon megosztható kivonata az alábbi scribd, slideshare, issuu oldalakon is olvasható vagy letölthető doc formátumban és pdf formátumban.

Ez a cikk Magyarország legnagyobb helyi pénz könyvéről szól, melynek címe: Népi Pénz a Közösségekért. Rendelje meg a könyvet most a szerző Bánóczy Jánostól: infoban46@gmail.com . A könyv ára 5250 Ft+postaköltség. Kérdéseit, észrevételeit a szerző a megadott email-címen szeretettel várja.

Advertisements